Míg a Debrecen Firenzében próbálkozik meg a pontszerzéssel, addig a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának másik mérkőzésén a Liverpool Lyonban lép fel. Az eddig százszázalékos francia csapatnak egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz, míg a már most is nehéz helyzetben lévő angolok a kiesés szélére sodródhatnak, ha kikapnak a Stade de Gerland-ban is, a Fiorentina pedig megveri a Lokit.
Bár a Liverpool hatot elbukott legutóbbi hét mérkőzéséből, Claude Puelnek eszében sincs lebecsülni szerdai ellenfelüket.
„A Liverpool mindig képes nagyszerű teljesítményre, remek menedzserrel és játékosokkal rendelkezik. Tíz napja briliánsak voltak a Manchester United ellen, nagyon jól játszottak, óriási küzdő szellemmel, még ha legutóbb ki is kaptak a Fulhamtől – mondta a Lyon vezetőedzője. – Mint mindig, most is a legjobbunkat szeretnénk nyújtani, és persze győzni. Nem döntetlenre játszunk, mivel nem is tudjuk, hogyan kell azt csinálni. Kilenc pontunk van ugyan, de még bármi megtörténhet. Teljesen nyílt a csoport, még három csapat is továbbjuthat.”
Ha a Liverpool kikap, a Fiorentina pedig nyer a Debrecen ellen, akkor a „vörösök” két fordulóval a csoportkör vége előtt hatpontos hátrányba kerülnek a firenzeiekkel szemben, ráadásul Olaszországban 2–0-ra kikapott Rafa Benítez csapata. A spanyol tréner azonban gondolni sem akar az újabb kudarcra
„Nagy tapasztalattal bírunk, hinnünk kell magunkban, abban, hogy megtudjuk verni a Lyont, még ha egy erős csapatról is van szó – nyilatkozta a mérkőzés előtt Benítez, aki jó hírekkel szolgált Fernando Torrest illetően. – Napról napra jobb állapotba kerül. Egyre kisebb fájdalmai vannak, így valószínűleg nem lesz szükség műtétre. Nem százszázalékos még, de a Manchester United ellen is csak nyolcvan százalékos volt, és mégis gólt lőtt. Akkor is betenném a csapatba, ha kevésbé fontos találkozóról lenne szó.”
Dirk Kuyt szerint már többször megmutatták, hogy otthonuktól távol sem szabad őket félvállról venni.
„Az utóbbi években nyertünk idegenben a Marseille, a Real Madrid, a Barcelona és az Inter otthonában is, nincs mitől félnünk – emlegette fel a közelmúlt nagy Pool-sikereit a holland játékos. – Lehet, hogy az emberek már leírtak minket, de nem érdekel mások véleménye. Meg kell nyernünk a hátralévő három mérkőzésünket.”